A kudarc azért fáj igazán, mert mindez olyan jól is sikerülhetett... volna. Felkelteni a 17-18 évesek érdeklődését az Európai Unió iránt: az ötlet valóban remek. Ezért is írt ki a Külügyminisztérium pályázatot, amelyet a Pillar Alapítvány nyert. Az ő előadóik tartottak tavaly és az idén több tucat magyarországi középiskolában másfél órás EU-ízelítőt.

A helyzet idővel egyre reménytelenebbé válik a budapesti Harsányi János Gazdasági Szakközépiskolában. Minden diák úgy védekezik a rá zúduló információcunami ellen, ahogy tud: még nagyobb fokozatra kapcsol az SMS-ezésben, kikéredzkedik vécére, vagy papírrepülőt hajtogat a szétosztott uniós prospektusból. Így aztán örök rejtély marad előttük, melyek a tagállami befizetések az EU-költségvetésbe, a fő döntéshozó szervben melyik miniszteri formáció évente hányszor ülésezik (!), illetve milyen külföldön vásárolt járművek után kell regisztrációs adót fizetni.

Csak akkor támad némi mozgolódás, amikor a két előadó villámkérdéseket tesz fel, s a válaszadóknak uniós társasjátékokat és szóróajándékokat osztogat. Ez még olyan emlékeket is előcsal a tudatalattiból, hogy a magyar EU-biztost Kovács Lászlónak hívják (a nagyjából hetven fiatalból egy sem tudta ezt), vagy hogy az Európai Parlamentnek 785 tagja van. (Na és a magyarnak...?) A végén szempillantás alatt szétszélednek az elcsigázott tanulók, a tornateremben még halkan visszhangzanak a konvergenciakritériumok és az egész életen át tartó tanulás szavak; a nap továbbra is süt, az EU múló rossz emlék csupán.